Audio tour Történeti kertek

A magyar világi díszkertkultúráról a XIV-XV. századtól kezdődően lehet beszélni. A főurak is követték a pompás királyi kertek példáját. Magyarországon a reneszánsz kertkultúra meghonosodása és virágzása Mátyás király nevéhez kötődik. Ezek már nagyszabású palotakertek, vadasparkok voltak, lehetőleg valami különleges adottságú táj szépségét kihasználva, illetve azt fokozva. Ezekhez az együttesekhez már tudatosan, olykor több építési perióduson keresztül folyamatosan alakított kertek tartoztak. Legkiemelkedőbbek Mátyás király budai, és a visegrádi palota kertjei.
Magyarországon a törökök kiűzése után olyan nagy mértékű volt az ország pusztulása, hogy a kertek iránti érdeklődés csak lassan éledt újra. Az újjáépítés lendülete, az ország főurainak érdeklődése, fogékonysága a nyugat-európai kultúra iránt a XVIII. század folyamán nálunk is elindította a barokk kertek diadalútját. A reneszánsz kerteket fokozatosan barokk kertekké alakították át,  de sok új is épült. Süttőrön (ma Fertőd) Esterházy Pál herceg 1726-ban nagy barokk kertet hozott létre, amelyet Esterházy Miklós 1753-tól épít tovább, és kialakítja a „magyar Verszáliát”. Ebben a korban emellett több jelentős barokk kertet létesítettek még: Gödöllő, Nagycenk, Nagytétény, Szirák, Hédervár, Mecseknádasd, hogy csak néhányat ragadjunk ki közülük. Még a XVIII. század végén is – amikor Európa nyugati felén a barokk kert már kezdett visszaszorulni – sok helyen alakítottak ki e megkésett felfogást tükröző kerteket.
A magyarországi tájképi kertek alakulása elválaszthatatlan a nagy európai korszakoktól, eszmei áramlatoktól. A XVIII. század második felétől a XIX. század végéig terjedő időszak a magyar kertművészet egyik leggazdagabb, legvirágzóbb korszaka volt. Védett történeti parkjaink legnagyobb része ebben az időszakban épült, s ezeknek a kerteknek viszonylag nagy része máig fennmaradt, legfontosabb stílusjegyeiket, eredeti növényállományuk egy részét, valamint térkompozíciójukat megtartva.
A legkorábbi „angol kertek” közé tartozott Csáky István gróf illésfalvi kertje, az Esterházy család csákvári és tatai parkja, Ráró, Vedrőd, Hédervár, illetve a pesti Orczy-kert is. Ezekre az erős érzelmi hangulati hatások, a festőiség, a különlegességekre való törekvés a jellemző. A későbbiekben a külföldi utazások, divatos mintakönyvek, folyóiratok hatására mintegy státuszszimbólummá vált a főurak körében a tájképi kertek építése. A parkok egy részét a már meglévő barokk kertek átalakításával, illetve bővítésével (Kismarton, Körmend, Hédervár, Nagycenk) hozták létre. Nagy számban épültek új kastélyok is a klasszicizmus letisztult, jellegzetesen magyar jegyeit viselve (Alcsút, Dénesfa, Lovasberény, Bodajk, Fehérvárcsurgó, Seregélyes), nagyszabású klasszikus tájképi parkokkal övezve. A XIX. század folyamán igen fontossá vált a növények szerepe, díszítő értéke, melyhez nagy növénygyűjtő-láz, üvegházépítések és növényhonosítási, nemesítési mozgalom is társult, így jöttek létre a dendrológiai és a gyűjteményes kertek.
Jelen feldolgozás a legfontosabbnak, legérdekesebbnek tartott 200 hazai kertbe kalauzol el.